Ken Follett : Egy új korszak hajnalán – A Katedrális előzménye

A ​shiringi erőd nem nagyon különbözött a cherbourg-itól, csak a lakótorony hiányzott belőle. Voltak házak, istállók, raktárak, nyitott konyhák. Az egyik ház kétszer akkora volt, mint a többi, a két végébe apró ablakokat vágtak: ez lesz a csarnok, ahol az elöljáró tartja a gyűléseket és a lakomákat. A sokaság két sorba állt, nyilvánvalóan azt várták, hogy Ragna közöttük lovagoljon a csarnokhoz. A lány nem sietett, mert látni akarta az arcokat, hogy mosolyoghasson rájuk.
A hosszú ház ajtaja előtt ott állt Wilwulf. Éppen olyan volt, ahogy Ragna emlékezett, magas és hanyag tartású, bajsza és dús haja szőke, az álla borotvált. Vörös köpenyt viselt, zománcos dísztűvel összefogva. Olyan fesztelenül mosolygott, mintha tegnap váltak volna el, és nem két hónapja. Hajadonfővel állt az esőben, nem érdekelte, hogy megázik. Szélesre tárta a karját.
Ragna nem bírta tovább fékezni magát. Leugrott a lováról, és futott hozzá. A nézők megéljenezték túláradó örömét. Wilwulf még szélesebben mosolygott. A lány a mellére borult, szenvedélyesen csókolta. Az éljenzés mennydörgéssé erősödött. Ragna átkarolta a vőlegénye nyakát, majd egyet szökkent, és Wilwulf derekát is átkulcsolta a lábával. A tömeg őrjöngött.