Pedro Juan Gutiérrez : Havanna királya

Megint ​odaült a mellvédre. A naplemente még élesebb árnyalatokat hívott elő. Az ég, a víz, a házak falai, a part menti zátonyok kövei, meg a zöld zuzmó, amely borította őket, az El Morro kőfala, és minden, amit az a fény megérintett, arany, rózsaszín, lila és egyéb, meghatározhatatlan színekben játszott. Súrolta a szépség. A naplementékben, a nőkben, a környezetében lüktető életörömben, a zenében, a tenger végtelen jelenlétében, az illatokkal telített levegőben rejlő szépség. A lüktető élet szépsége. Mindez mégis olyan távol volt tőle.