Schäffer Erzsébet : Párarajzok – Történetek útközben

Szeretnék egyszer ott feküdni és ott kelni veled egy búzatábla közepén. Amikor már kidobta smaragdzöld kalászait az egész hadsereg. Átölellek lágyan, amilyen lágyan a búza ring. Ma még zöld, őrzi a rábízott magokat, mint tündérek seprűje, simogatni lehet vele. Hullámzó zöld tenger. Belevethetnénk magunkat, elbújhatnánk benne, lemerülnénk és felbukkannánk, akár örökre elrejtőzhetnénk. A játékos szél most végig szánt a búzamezőn, keze alatt elfekszik az egész tábla, azt hiszi simogatják. Gyere, fűzd a karod a karomba, lábunk érjen tegnapi nyomunkba, simuljon vállad a vállamhoz – induljunk. Arcod érintse arcomat, tenyered szorítsa jobbomat, soha ne kérdezd, merre. Megyünk az utunknak eredve, egymással kéz a kézben, forró nyárban és didergő télben… Sírva és kacagva.